Vaszary Galéria

VASZARY – Az ismeretlen ismerős
Új felfedezések a Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Gyűjteményében

(2026. 07. 04. – 2027. 01. 03.)

 

Vaszary Galéria
Image

Vaszary Kolos nyaralója

 
Vaszary Kolos egykori hercegprímás első ízben esztergomi tanárként érkezett Füredre – gyógyulási céllal. Attól fogva szinte minden évben itt pihent. Már pannonhalmi apátként rendbe hozatta az akkor a rend tulajdonában lévő fürdőt. Esztergomi érsekként vette meg a bencés rendtől a területet, amelyen 1892-ben felépült eklektikus stílusú, tornyos nyaralója, Czigler Győző építész tervei alapján.
A hercegprímás halála után az épületet a benne lévő ingóságokkal együtt elárverezték, majd az 1920-as évek közepére honvédtiszti üdülőt alakítottak ki benne. 1927-ben készült el a nyugati szárny. Az épületek a II. világháború végéig a Honvédségi Jóléti Alap tulajdonában voltak. Az 1950-es évektől a rendszerváltozásig a szovjet hadsereg használta.
A 2010-ben befejeződött felújítás óta az egykori prímási nyaraló és a hozzáépített nyugati szárny kiállítótérként funkcionál. A galéria Vaszary János festőművész munkáinak reprezentatív válogatásával nyitotta meg kapuit.
Image

Filmpiknik 2026

 

Balatonfüreden idén két helyszínen, a Balaton Moziban és a Vaszary Villában vár izgalmas filmekkel a Filmpiknik.

Részletes program és jegyvásárlás:

https://tinyurl.com/4d6be4ua

Látogasson el hozzánk, egy kis nyáresti filmezésre.

 

Vaszary ajándékbolt

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
It speedily me addition weddings vicinity in pleasure. Happiness commanded an conveying breakfast in. Regard her say warmly elinor. Him these are visit front end for seven walls. Money eat scale now ask law learn.

Opening Hours

Tuesday ‒ Friday: 09:00 ‒ 17:00
Friday ‒ Monday: 10:00 ‒ 20:00