Székesfehérvár, a koronázó város, köszönti Balatonfüredet!

A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények másolata
2019. szeptember 19 – 22.


Kísérő programok:
Szeptember 22. Vasárnap
9.30 Koronázási bevonulás
Történelmi bábok menete a Sub Rosa régizene-együttes kíséretével. A menet a Kisfaludy Galériától indul.
10.00 Székesfehérvár, a koronázó város, köszönti Balatonfüredet
Köszöntőt mond: Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
16.00 Az Alba Regia néptáncegyüttes előadása a Kisfaludy Színpadon


Támogatók:
Balatonfüred Város Önkormányzata
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Partnerek:
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Balatonfüredi Turisztikai Egyesület
Reformkori Hagyományőrzők Társasága


Magyar koronázási jelvények
A koronázási jelvények az uralkodói hatalom szimbólumai, amelyeket a koronázás alkalmával, ünnepélyesen adnak át az új uralkodónak. A királyi hatalom szimbolikus kifejezésére szokásosan használt jelvények Európa szinte valamennyi országában megtalálhatóak. A magyar koronázási jelvények alkotják az egyik legépebben fennmaradt középkori eredetű együttest Európában.
A koronázási jelvények szűken vett együttese a Szent Korona, a koronázási palást, a királyi jogar, az országalma és a koronázási kard.
A jogar az uralkodói hatalmat szimbolizáló mogyorófa nyelű, aranyozott bot, amelynek a hegyén három oroszlán profilmetszetével díszített nagy hegyikristály gömb van. A kristálygömb arany foglalatba illeszkedik, a közepén a mágikus végtelen csomó motívuma látható, ami a középkorban talizmán hírében állt. A jogar létrejötte III. Béla uralkodási idejére vezethető vissza. Kinézete alapján arra lehet gondolni, hogy talán valamelyik európai uralkodó, mint például Szent István sógora, II. Henrik császár kincstárába tartozhatott.
A koronázási jelvények közé tartozik még a koronázási keresztek, a megsemmisült országzászló és a koronázási palást mellett az alba, stóla, vállkendő, öv, kesztyű és a melldísz. Mindezen öltönyök, noha a régibb leltárak még megemlítik, napjainkig nem maradtak fenn, csupán a saruk és harisnyák súlyosan sérült maradványai.
A láda, amelyben a koronázási jelvényeket jelenleg őrzik, amint azt a rajta levő felírás és a címerek mutatják, 1608-ban készült II. Mátyás alatt. A láda előrészén Mátyás monogramja koronázott pajzsban, s Magyarország négyezett, koronás címere. A ládát keresztpántokkal vasalták meg.
A magyar királyok koronázásra és a koronázási jelvények szorosan összeforrtak a koronázó várossal, Székesfehérvárral. A város 2013 óta három koronázási jelvény hiteles másolatát készíttette el, amelyek állandó kiállítása a Városháza emeleti díszfolyosóján található.

A SZENT KORONA
A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig. A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott harcban. A Szent Korona állami jelképi funkciójára épült a Szent Korona-tan, a magyar államjog fejlődésének egyik kiindulópontja. Ez a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona, és mint jogi személy, a Magyar Államnak felel meg. A történelmi hagyomány szerint I. István király a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett.
A magyar hagyományban sok évszázadon át Szent István koronájaként tartották számon, külföldön sokfelé ma is így nevezik. A Szent Korona tudományos kutatásának két évszázados története és az elvégzett ötvösszakmai vizsgálatok nyomán a tudományos közösség számára viszonylag elfogadottá vált, hogy a ma vizsgálható korona két különböző tárgy, azaz a „görög korona” (Corona Graeca) és az úgynevezett „latin korona” (Corona Latina) egyesítéséből jött létre, mely utóbbi nem feltétlenül korona, hanem valami más kegytárgy is lehetett. Az összeillesztés minősége messze elmarad az egyes részek fémművességének színvonalától. A két részt III. Béla korában állították össze Magyarországon. A két összetevő pontos származásáról, eredeti rendeltetéséről azonban még nem alakult ki teljes tudományos konszenzus. Az elfogadott elmélet egyelőre teljesen figyelmen kívül hagyja azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a korona egységes tervezésű.
A Szent Korona jelentőségét fémjelzi az az általánosan elfogadott szokásjog, miszerint csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a bizonyos három feltétel teljesítésével avattak királlyá. Eszerint csak a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában az esztergomi érsek által celebrált misén a Szent Koronával hitelesített koronázás számított érvényesnek.
A korona aranyból készült, rekeszzománc képekkel és igazgyöngyökkel, drágakövekkel van díszítve. Felső része sötétebb, tisztább aranyból készült négy, 51 mm széles aranypánt. Alsó része egy nagyobb ezüsttartalmú, ezért szilárdabb, világosabb aranyból készült abroncs, amelynek rekeszzománc képein görög feliratok vannak. A korona magassága a tetején ferdén álló latin kereszt nélkül 127 mm. Az alsó koronarész legnagyobb átmérője 216 mm, a legkisebb 204 mm, kerülete 720 mm. Két oldalán négy-négy, hátul egy 10–13 cm hosszú aranylánc (pendilia) lóg le róla, amelyek végén lóhere alakú foglalatban féldrágakövek vannak. A korona felső részét filigrán díszíti, a pántok szélén igazgyöngy és almandin ékkövek sorakoznak váltakozva, foglalatban. Az egyes lemezek teljes felületét zománc borítja, felirataik latin nyelvűek. A görög koronán nincs filigrán, a gyöngysort drótra felhúzva rögzítették, a zománcképek a lemezek belső mélyedésébe illeszkednek és nem a teljes felületüket borítják. A görög koronán az oromdíszeket és az abroncs peremét gyöngyözött aranydrót kíséri, amelynek megmunkálása más, mint a latin korona pántjait szegélyező gyöngyözött aranydróté.
A szimbólumrendszere két részre tagolódik. A felső, a keresztpánt Isten mennyei birodalmát jelképezi, a szellemiséget, az alsó rész, az abroncs Isten földi birodalmának jelképe. A korona tetején-közepén a világegyetem uraként trónol felirat nélkül a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen a főhelyen Jézus, Isten földi birodalmának ura, Mihály és Gábriel arkangyalok kíséretében. A pántokon az Atyától jobbra nem lehet más, mint Krisztus földi helytartója, Péter, háta mögött Péter helyettese, a második fő tanítvány, Jakab áll. A Pantokrátor balján Pált ábrázolja az ikon, mert ő külön meghívást kapott. Leveleinek egy része a kis-ázsiai egyházakhoz szól, így kultusza az örményeknél is megvolt. Ezután következik a szeretett tanítvány, János, akire az Atya Fia, Krisztus a kereszten függve édesanyját bízta. Péter lábánál testvére, András látható, aki először ismerte föl, hogy Jézus messiás.
Úgy tűnik, hogy azon szentek zománcképeit látjuk a Koronán, akik védőszenteknek bizonyul(hat)tak egy keresztény uralkodó számára (Kozma, Damján, András, Fülöp, György és Demeter). A Szent Korona valamennyi ábrázolt személye örmény típusú; legklasszikusabb a két angyal ábrázolása. A Isten égi és földi birodalmának egybeszövése klasszikusan a Magyar Szent Koronában csúcsosodik ki. A Pantokrátor Krisztus ábrázolása ugyanakkor megegyezik kopt barlangtemplomokban talált 4. századi falfestményekkel.

AZ ORSZÁGALMA
Már az ókori görög világ tudós elméi is állították, hogy a legtökéletesebb geometriai forma a gömb. A világuralomra törő római császárok hatalmi jelvényei közé is bekerült a forma, amely a világ teljességét, illetve az afölötti hatalmat jelképezte.
A középkorban a régi Róma dicsőségére áhítozó német-római császárok felvették jelvényeik közé a kereszttel ékesített gömböt, amelyhez így teológiai doktrína társult.
Így történt ez Magyarország esetében is. Koronázási palástunk tanúskodik felőle, melyen ábrázolták Szent Istvánt is, s baljában már ott a glóbusz. Pénzek veretképei, pecsétek lenyomatai, képi ábrázolások sorozata bizonyítja, hogy használata a magyar királyság egész időszakában folyamatos volt.
A ma ismert országalmánk egyszerű, dísztelen, kissé lapított, aranyozott ezüst gömb. Tetején lemezből készült kettős kereszt, amelynek magassága közel azonos a gömb átmérőjével, alsó szárának hossza ennek kétharmada, felső száráé pedig harmada lehet. A gömb közepén, a kereszt síkjával párhuzamosan, elöl és hátul egy-egy kicsiny, háromszögletű, zománcozott címerpajzs van. A kereszt egyenes vonalu képzése, mint a magyar címernek alakja, mely a magyar címert az Anjou-címerrel egyesítve tünteti fel, mutatja, hogy az alma Károly Róbert vagy Nagy Lajos idejében készülhetett.

A KARD TÖRTÉNETE
A magyar király koronázásánál két ízben is igen komoly szerephez jutott a kard. Először a felkenés után, de még a korona felhelyezését megelőzően, karddal övezték az uralkodót, végül pedig, a szertartás utolsó aktusaként, az uralkodó a koronázási dombra lovagolt, és a négy égtáj felé szimbolikus kardcsapásokat téve kinyilvánította, hogy megvédelmezi az országot, bármely irányból érné is ellenséges támadás.
A ma ismert koronázási jelvényeink legfiatalabb darabja a királyi kard, amelyet a XVI. század első felében készítettek Velencében. Az egyenes penge, amelynek középvonalában kidudorodó gerinc fut végig, a gyakori köszörülgetéstől alaposan megrövidült. Reneszánsz ízlés szerinti díszítése maratásos eljárással készült. Hogy mikor és miért került éppen ez a kard koronázási jelvényeink közé, csak találgathatjuk, az persze bizonyos, hogy nem a XVI. században nyert szerepet a kard koronázási szertartásunkban, hiszen - krónikáink szerint - már Szent István korában is fontos kelléke volt a király felavatásának.
Nem lehetetlen, hogy Szent István koronázásánál mind az atyjától örökölt fejedelmi fegyver (Attila-kard), mely talán az uralom folyamatosságát volt hivatva bizonyítani, mind az új mintájú, nehéz, kétélű (Szent István-kard), amely már a keresztény királyság katonai erejét jelképezhette, szerepet kapott. Innen eredhetett talán az a szokás, hogy a koronázási menetben - amennyire ez a fennmaradt híradásokból kivehető - általában két kardot vittek.
Érdekes, hogy a XVI. században, éppen akkoriban készült a ma koronázási kardnak tekintett díszfegyver, s került uralkodói jelvényeink sorába, amikor a Habsburgok az első sikeres lépést tették meg a magyar trón végleges megszerzésére. Ám éppen ez idő tájt módjuk lett volna arra, hogy a koronázási szertartáshoz a tradíciókat szerfelett tisztelő magyarság pártjukra hangolása érdekében akár az Attila-kardot, akár a Prágában őrzött Szent István-kardot vegyék igénybe. Nem tették. Talán azért nem, mert e legendás kardokról az a hír járta, hogy ha méltatlan személyek kezébe kerülnek, forgatójuk ellen fordulva annak vesztét okozzák.